Az angol helyesírás illogikusnak és bonyolultnak tűnhet és ebben van is némi igazság, azonban, ha kicsit mélyebbre ásunk, egy érdekes történet bontakozik ki előttünk, amely sok kérdést megválaszol. A cikk alapja Larry Beason Eyes Before Ease: The Unsolved Mysteries and Secret Histories of Spelling című műve, amely egy fantasztikusan megírt könyv az angol betűzésről/helyesírásról és annak sok esetben kaotikus és lebilincselő történelméről.

Főleg az angol helyesírásról lesz szó, de általánosságban is beszélek a helyesírásról,

ugyanis hiába javítja még a böngészőnk is automatikusan a hibáinkat, a helyesírás a mai napig meghatározó része mindennapjainknak, sőt személyiségünknek. Annyit pontosítanék, hogy helyesírás alatt ebben a cikkben a szavak helyes betűzését értem; a központozással (írásjelek, vessző, stb.) ebben a cikkben nem foglalkozom, ugyanis az angol helyesírás nehézségét nem az írásjelek használata adja, hanem a szavak betűzése.

Fontos a helyesírás

Image credit: SSP

Mi a helyesírás és miért létezik egyáltalán?

Először talán szögezzük le, hogy a nyelv és a helyesírás teljesen különböző jelenségek. Míg az anyanyelvet természetes módon sajátítjuk el életünk kezdetétől, addig a helyesírást hosszú évekig tanuljuk az iskolában. Az anyanyelvet azonban mindenki sikeresen elsajátítja, viszont néhány újságírón, írón és nyelvészen kívül valószínűleg senki más nincs tisztában egy nyelv összes helyesírási szabályával (igazából már az is nagyvonalú feltételezés, hogy létezik akár egyetlen ember is, aki fejből tudja az összes szabályt és “tökéletes” helyesírással rendelkezik).

Az ok egyszerű: a helyesírás egy mesterségesen kreált jelenség, amelynek a célja, hogy a beszélt nyelvet jelek (betűk) segítségével írásban rögzítse. Mivel mesterséges jelenségről beszélünk, ezért természetesen van néhány ember, aki a szabályokat alkotja, míg a döntő többség számára nincs más lehetőség, mint elfogadni és használni azokat. Az univerzális szabályok elméletileg biztosítják azt, hogy egy adott ország állampolgárai megfelelő oktatás mellett megtanulnak írni és olvasni és persze az írásuk nagymértékű hasonlóságot fog mutatni, hiszen pont azért léteznek egységes szabályok, hogy azt mindenki egységesen használja. A helyesírás egy jó dolog, ami nélkül gyakorlatilag elképzelhetetlen egy modern ország működése.

Miért nem tökéletes a helyesírásunk?

A választ valószínűleg már magadtól is kitaláltad: a tökéletes helyesíráshoz az összes létező szabályt fejben kell tartani, ami csak akkor lehetséges (ha lehetséges egyáltalán), ha valakinek a munkája az írással kapcsolatos. A legtöbb embernek nincsen napi pár órája a szabályok memorizálására, új szabályok tanulására (ugyanis a szabályok változnak is ám, bár nagyobb volumenű változásokra mostanában nem kell számítani), a szabályok gyakorlására, kutatásra, utánajárásra a témával kapcsolatban és ez persze jól is van így.

Logikus tehát, hogy úton-útfélen ugyanazzal a helyesírással találkozol, amikor olvasol valamit az interneten, hiszen mindenki azonos szabályok mentén ír. Továbbá az is logikus, hogy nem találsz mindenütt tökéletes helyesírást, és persze valószínűleg a te helyesírásod se tökéletes. Az emberek egy részének azonban irreálisak az elvárásai és egy apró hiba miatt már készek darabokra szedni pl. egy újságírót. Olyan hozzászólást azonban még nem olvastam az interneten, hogy “a cikk 3000 szóból áll és 1 szóban hibát vétettél, ami azt jelenti, hogy 2999 szót sikerült helyesen leírnod; a helyesírásod tehát jobb, mint 99.9%”. Röviden: sokan készpénznek veszik a tökéletes helyesírást és a hibákat szentségtörésnek tartják. Ebből is világosan látszik, hogy a helyesírást az emberek fontosnak tartják. Ha valakinek szörnyű a helyesírása, valószínűleg nem is veszik komolyan, tanulatlannak tartják. Ha valakinek viszont jó a helyesírása, a jutalma csupán annyi, hogy nem kap rosszindulatú megjegyzéseket az interneten.

02_A hibát valaki mindig észreveszi

Hiba?

A valóban nagyon rossz helyesíróktól eltekintve azonban a legtöbb hiba, amit az emberek vétenek nem is hiba! Egy elgépelés még nem hiba, hiszen az illető minden bizonnyal tudja, hogyan kell helyesen írni az adott szót és csak a figyelmetlenség vagy a fáradtság miatt írta rosszul. A beépített helyesírás-ellenőrző programok manapság megmentenek a legtöbb elgépeléstől, de ezek a szoftverek se tudják azt biztosítani, hogy nem lesz elgépelés egy adott szövegben. Ha nem elgépelésről van szó, azonban az író több esetben jól írja a szót, azt se nevezhetjük hibának. Pl. ha valaki ír egy könyvet és a muszáj szót 199 alkalommal helyesen írja, 1 alkalommal pedig helytelenül (“ly”-nal), a logikus következtetés az, hogy az író fáradt, figyelmetlen volt és nem az, hogy egy pillanatra elfelejtett helyesen írni.

Beason egy 1992-es kutatásra hivatkozva egy rendkívül érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet. Úgy tűnik az emberek könnyebben megtalálják a saját elírásaikat, elgépeléseiket, ha saját kézzel írt szöveget néznek át, mintha a szöveg ki lenne nyomtatva. Ennek lehetséges magyarázata az, hogy a képernyőn megjelenő vagy a nyomtatott papíron levő betűk rendkívül esztétikusak. Ha kinyomtatunk egy dokumentumot, gyakorlatilag ugyanaz a látvány fogad, mint amikor kinyitunk egy könyvet: matematikailag tökéletesen kiszámított betűk. Emiatt az olvasó benyomása az, hogy egy nyomdakész szöveget olvas, így a hibákat kevésbé veszi észre. Ezzel ellentétben, amikor valaki kézírást olvas, könnyebb észrevenni az elírásokat, hiszen egy kézzel teleírt lap nem kelti azt a benyomást, hogy a szöveg nyomdakész. Egy másik magyarázat szerint azért könnyebb észrevenni a kézzel vétett elírásokat, mert egyszerűen több időt vesz igénybe a kézírást elolvasni/kibogozni és így könnyebb észrevenni az elírásokat.

Tisztáztuk tehát, hogy mi nem számít hibának, itt az ideje tisztázni, hogy mi a valód hiba. Az a hiba, amiről az író nem is tudja, hogy hiba, ezért következetesen elköveti. Ha egy cikkben pl. a “muszáj” szó tízszer fordul elő és az író minden alkalommal “ly”-t használ, levonhatjuk a következtetést, hogy a szerző hibázott, hiszen nincs tisztában azzal a helyesírási szabállyal, hogy a “muszáj” szót “j”-vel kell írni.

Az angol helyesírás problémáinak gyökere

Most, hogy tudjuk, mit értünk helyesírási hiba alatt, fókuszáljunk az angol helyesírásra. Az angoltanulás során valószínűleg már nem egy olyan szóval találkoztál, aminek az írott és kiejtett alakja között eltérés mutatkozik. Sok nyelvtanuló szenved az angol helyesírással, ami teljesen érthető, hiszen sokkal bonyolultabb, mint pl. a magyar. Egy “tökéletes” rendszerben minden egyes kiejtett hangot egy darab betű fedne le az ábécében, az angolban azonban ez nincs így, sőt, egyes betűkombinációk többféle hang leírására szolgálnak attól függően, hogy hol állnak a szóban és milyen betűk veszik őket körül. Ez persze nem az egyetlen bajos eleme az angol helyesírásnak. A legtöbb, mai szemmel nézve logikátlan helyesírás történelmi okokra vezethető vissza, tulajdonképpen arra, hogy az angol helyesírást akkor “sztenderdizálták”, amikor a szavak kiejtése még messze nem úgy hangzott, mint a mai “modern” kiejtés. A helyesírás sztenderdizálása alatt azt értjük, amikor egy hatóság vagy a megfelelő hatáskörrel rendelkező személyek hivatalos helyesírási szabályokat fektetnek le. Ahogy a cikk elején is említést tettem róla, a helyesírási szabályok nem természetesen jönnek, hanem emberek alkotják őket.

Az angol nyelv rövid története

Nézzük meg, hogyan alakultak a szabályok az angol nyelv története során! Az angol nyelv története természetesen összefonódik Anglia történelmével. Ez a történelem pedig tele van inváziókkal, népek keveredésével, és ez tökéletes alapot biztosít egy kaotikus helyesírás létrejöttéhez.

03_Egykor Róma uralta Angliát

A rómaiak 44-től az 5. század elejéig uralkodtak a Brit-szigeteken, azonban 410-ben el kellett hagyniuk a területet, ugyanis egyre nehezebb volt a birodalmat a belső és külső támadásoktól megvédeni, így már nem maradt erőforrás a Brit-szigetek felügyeletére. 450 körül germán törzsek érkeztek a Brit-szigetekre, a mai Anglia területére. Az angol nyelv történetének szempontjából különösen két törzs fontos: az angolok és a szászok. Őket feltehetőleg a kelták hívták segítségül, hogy a szigetek többi lakója felett együttes erővel irányítást szerezzenek, azonban a történelem úgy alakult, hogy az angolszászok kaparintották meg az irányítást, a keltákat pedig részben beolvasztották, részben elüldözték (pl. a mai Skócia vagy Wales területére).

Az angol nyelvet az angolszászok vitték be a szigetországba, 450-től-1100-ig szokás az “óangol” periódusról beszélni; az “óangol” az angol nyelv legkorábbi formája.  A germán törzsek rúnákkal írtak, azonban a rúnákat a 7. századtól kezdődően kiszorította a latin ábécé, amely nagyrészt a kereszténység elterjedésének köszönhető. Az angol helyesírás szempontjából ez egy fontos tény, hiszen a latin ábécé nem fedte le az összes hangot, amit az óangolban használtak, ezért még sok-sok éven át szerepeltek olyan betűk az angol ábécében, amelyek nem a latinból erednek, hanem pl. a rúnaírásból.

Nagy Alfréd

Nem az angolszászok voltak az utolsó hódítók. 793-tól kezdődően viking törzsek is érkeztek a mai Anglia területére, akik sikeresen elfoglalták a szigetország bizonyos területeit. Fontos megjegyezni, hogy az angolszászok nem alkottak egységes nemzetet. Angliát akkoriban különböző királyságok uralták. A vikingekkel folytatott harcoknak köszönhetően egyre nagyobb igény mutatkozott az összefogásra. Végül Nagy Alfrédnak, Wessex (dél-Anglia) királyának, sikerült a viking hódítást megállítani és az országot egységesítenie. Alfréd tudta, hogy az egység megteremtéséhez elengedhetetlen az egységes nyelv. Logikus, hogy a wessexi dialektus vált a sztenderd nyelvváltozattá és nem csak a kiejtésben, hanem a helyesírásban is. Persze tartsuk szem előtt, hogy a 9. században vagyunk, amikor az emberek döntő többsége nem tudott írni és olvasni. Alfréd szorgalmazta, hogy az angol nyelv egyszerűsödjön, vegye át a latin szerepét az oktatásban és az irodalom nyelve is az angol legyen. Tulajdonképpen Alfréd uralkodása idején ment végbe az angol nyelv sztenderdizálása, azonban az óangol nagyon sokban különbözött a modern angoltól és Alfréd, egyébként rendkívül sikeres, reformjai se tudták megakadályozni azt, hogy a nyelv változzon.

04_Nagy Alfréd tudta, hogy a közös nyelv összekovácsolja a nemzetet

Attól függetlenül, hogy az angolszászok és a vikingek gyakorlatilag folyamatosan harcban, nem zárkóztak be és rengeteget kommunikáltak egymással. Az angol nyelv sok szót kölcsönzött a vikingektől (pl. father : apa; house : ház), de a leglényegesebb talán az, hogy a nyelv egyszerűsítésére volt szükség ahhoz, hogy a különböző nyelveket beszélő angolszászok és vikingek könnyebben megértsék egymást. Pl. az óangol ragozás sokkal bonyolultabb volt a modernkorinál, azonban ebben a periódusban szerencsére elkezdődött a ragozás egyszerűsödése, ami nagy könnyebbséget jelent ma mindenkinek, aki angolt tanul.

Hódító Vilmos és a középangol

Az angolszász és a viking hódítók után megérkeztek Anglia eddigi utolsó nagy hódítói: a normannok, Hódító Vilmos vezetésével. Vilmos 1066-ban Anglia királya lett és egy új korszakot nyitott az ország történelmében, az angol nyelvet is beleértve, amely 1100-tól belépett a “középangol” periódusba (ez egyben az “óangol” periódus végét is jelenti). A normannok a francia nyelv egyik variánsát használták, így a francia nyelv presztízsre tett szert Angliában, hiszen ez lett az uralkodó osztály nyelve, míg a közemberek továbbra is angolul beszéltek. Persze a nyelvek hatással voltak egymásra, így az uralkodó osztály egy “kevert” nyelvet, az angol-normannt használta, ami később gyakorlatilag teljesen eltűnt. Helyesírás szempontjából azonban jelentős, hogy rengeteg francia eredetű szó került az angolba. Az angol szavak kb. 30%-a lehet francia eredetű, de egyesek szerint ez akár 50% is lehet.

05_Hódító Vilmos jött, látott, győzött

A francia szavak magukkal hozták a francia írásmódot is. Ebben az időben természetesen az átlagember még mindig nem volt írástudó, így a szavak írását a középkori írnokok határozták meg. Miközben a francia nyelv presztízsértékű lett, a wessexi sztenderd elvesztette jelentőségét, így az írnokok nem ragaszkodtak azokhoz a szabályokhoz, amiket Nagy Alfréd idején fektettek le. Az írnokok tevékenysége részben előnyös volt, részben pedig hátrányos a helyesírásra nézve. Hátrányos volt abból a szempontból, hogy az akkori francia szokásokat követték, így pl. a ‘c’ betűt elkezdték az /sz/ hang leírására használni. Erre egy példa a ‘cellar’ (pince) szó, aminek bár az elején ‘c’ betű van, /sz/ hangot ejtünk. Ez a jelenség a középangol előtt ismeretlen volt és bonyolultabbá tette az angol helyesírást.

Az írnokok tevékenysége azonban előnyös is volt, hiszen próbálták a saját munkájukat egyszerűbbé tenni, vagyis próbálták a helyesírást egyszerűsíteni. Öt betűt eltávolítottak az ábécéből, amelyek nem a latinból jöttek (persze tartsuk észben, hogy a középkorban vagyunk, az írnokok döntései nem hoztak azonnali változást, ugyanis az eltávolított betűk még sokáig jelen voltak). Nem tudjuk biztosan, hogy miért döntöttek úgy, hogy a betűket eltávolítják, azonban  ez összességében nézve egyszerűbbé tette a helyesírást. Két betű eltávolítása azonban inkább megbonyolította. Ez a két betű a ‘thorn’ (þ) és az ‘eth’ (ð). Bár korábban nem használták ezt a két betűt következetesen, általánosságban elmondható, hogy a thorn azt a ‘sziszegő’ hangot írta le, amelyet a ‘think’ elején hallunk, azt eth pedig ennek a hangnak a zöngés változatát, amit a ‘they’ szó elején hallunk. Ma a ‘th’-val helyettesítjük ezt a két betűt, tehát ugyanaz a betűkombináció két különböző hangot ír le, amely az angol helyesírást bonyolultabbá teszi.

A “középangol” periódusban tehát sok változás ment végbe az angol nyelven, amely egy időre elvesztette presztízsét, legalábbis az uralkodó osztály számára. A nyelvek keveredése és az írnokok munkássága eléggé kaotikus állapotot idéztek elő, a wessexi sztenderd elveszette jelentőségét, azonban ez lehetőséget adott egy új sztenderd születésének.

Modern angol

A “középangol” periódus 1500-ban véget ért és elkezdődött a “modern angol” periódus, amely még a mai napig tart. Szokás az 1500-1800-ig tartó periódust “korai modern angolnak” is nevezni, de az egyszerűség kedvéért inkább maradok a modern angol megnevezésnél. 1500-ra az angol nyelv kiszorította a franciát és a latint, így az angol kvázi az ország hivatalos nyelve lett mind az uralkodó osztály, mind az átlagember számára. London lett az ország politikai központja, és részben ennek köszönhetően a londoni angol vált a sztenderd angollá. Az angol helyesírás szempontjából az 1420 körüli időszak rendkívül fontos, hiszen ekkor lett az angol a Londonban található kancellária hivatalos nyelve. A kancellária gyakorlatilag a királyi adminisztráció hivatala volt, így minden fontos dokumentum hivatalos nyelve az angol lett. Az itt dolgozó írnokok fektették le a mai modern angol helyesírást a londoni sztenderd alapján. Sok időnek kellett még eltelnie, mire valóban a kancellária angol lett a helyesírási sztenderd, de idővel nem csak a politika területén használták ezt az írásmódot, hanem az élet összes egyéb területén is pl. a kereskedelemben.

06_A kancellária írnokai fektették le a mai helyesírás alapjait

A kancellária írnokai megteremtették a mai modern angol helyesírás alapját, ez azonban a 15. században történt! Azóta bár történtek helyesírási reformok, jelentőségükben és mértékükben messze elmaradnak azoktól a változásokról, amit a kancellária írnokai idézek elő. Az angol helyesírás szempontjából a legnagyobb probléma az, hogy a kancellária írnokai akkor fektették le a szavak helyes betűzését, amikor az angol nyelv még jelentős változásokon ment át. A legjelentősebb változás, a nagy magánhangzócsúszás, még javában folyamatban volt, amely jelentősen megváltoztatta az angol kiejtést. A nagy magánhangzócsúszás hatása miatt a hosszú magánhangzók, és emiatt persze rengeteg szó, kiejtése teljesen megváltozott. A periódus kb. 1350-től 1600-ig tartott, tehát a változás meglehetősen lassú volt, de folyamatos, a kancellária írnokai azonban éppen a változások közepén fektették le a helyesírás alapjait az adott időszak kiejtését szem előtt tartva.

Természetesen nem csak a számunkra egyértelmű, hogy az angol szavak helyesírás és az angol kiejtés között nincsen teljes harmónia. 1582-ben Richard Mulcaster, egy iskolaigazgató, megjelentette Elementaire nevű könyvét, amely új helyesírási szabályokat fektetett le. Mulcaster egyik jelentős reformja az volt, hogy visszaszorította a mássalhangzók megkettőzését (pl. a ‘bed’ (ágy) szót Mulcaster reformja előtt a bevett szokás szerint úgy írták, hogy ‘bedd’). A reformok bár egyszerűsítették az angol helyesírást, közel se voltak olyan nagy volumenűek, hogy megreformálják az egész rendszert, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is az volt a célja, hogy teljesen a feje tetejére állítsa az angol helyesírást. Mulcasteren kívül voltak még figyelemreméltó reformerek, ehhez azonban Amerikai felé kell vennünk az irányt.

Noah Webster

A legjelentősebb amerikai reformer kétségkívül Noah Webster. 18 éves volt, amikor az Amerikai Egyesült Államok létrejött, így az amerikaiak megszűntek brit gyarmatnak lenni. A nyelv szerves része a nemzeti identitásnak, az időzítés tehát tökéletes volt arra, hogy az amerikai angol helyesírást megreformálják és a brit angoltól megkülönböztessék. Webster reformjai sikeresnek nevezhetőek, azonban sok javasolt reformja csak a halála után valósult meg vagy egyáltalán nem valósult meg, így nem sikerült olyan nagy változásokat létrehoznia, mint amilyeneket egykor tervezett. Webster nem csupán egyes szavak helyesírását szerette volna megváltoztatni, hanem helyesírási mintákat. Az egyik ilyen minta a néma hangokat érintette. Az angolban rengeteg olyan szóval találkozunk, amelyben felesleges betűk vannak (előfordul azonban, hogy egy betű bár feleslegesnek tűnik egy szóban, mégis fontos funkciót lát el; pl. a ‘hide’ (kiejtés kb. /hájd/) végén levő néma ‘e’ azt jelzi, hogy az ‘i’ kiejtése kb. /áj/ és nem pedig /i/, mint a ‘hid’ szóban, aminek a végén nincs ‘e’). Webster sikeresen megváltoztatta a ‘colour’ helyesírását ‘color’-ra az amerikai angolban, azonban a ‘thumb’ (hüvelykujj) helyesírását nem tudta megváltoztatni ‘thum’-ra annak ellenére, hogy a ‘b’-t nem ejtjük ki a szó végén.

07_Noah Webster a szívén viselte országa helyesírását

Webster reformjai tehát egyrészt egyszerűsítették az amerikai angol helyesírást, másrészt viszont kiszámíthatatlanabbá tették, hiszen bizonyos szavakból eltűntek a “felesleges” betűk, más szavakból viszont nem. Ez nem Webster hibája, ugyanis ő “ helyesírási mintákban” gondolkodott és nem “szavakban”, arról nem tehet, hogy végül csak némely szó helyesírása változott meg és nem az adott helyesírási mintáé. De mégis miért nem fogadták el Webster összes javaslatát, ha azok teljesen logikusak voltak? Egy nagyon fontos ponthoz érkeztünk, ugyanis a helyesírás megváltoztatása sokkal nehezebb, mint elsőre gondolnánk.

A helyesírási reformokról általában

Az emberek még a kisebb változásokat se szeretik. Egy új frizura, költözés, új szomszédok vagy éppen egy újabb törvény sokszor egyáltalán nem lelkesítőleg hat, hanem éppen ellenkezőleg. A nyelv és persze a helyesírás a mindennapjaink, sőt, az identitásunk szerves része, ráadásul több száz éves hagyományra tekint vissza. A legtöbben valószínűleg nem örülnénk és talán el se fogadnánk a változásokat, hiszen a helyesírásunk gyakorlatilag része a személyiségünknek. Pl. tegyük fel, hogy az ‘ly’-t szeretné valaki eltörölni a magyar ábécéből. Logikus lépés lenne, hiszen a ‘j’ ugyanazt a hangot jelöli, mint az ‘ly’. Ráadásul így a következő generáció számára már nem okozna gondot a “muszáj” szót helyesen írni, ugyanis nem is tudnának az ‘ly’ létezéséről.

08_A reformok sokszor ütköznek ellenállásba

De vajon hogy éreznénk magunkat, ha egyik napról a másikra azt kellene írnunk, hogy ‘aszáj’, ‘veszéj’ vagy éppen ‘sekéj’, ha nem akarjuk, hogy kioktassanak minket? Talán az emberek fele egyetértene az új szabállyal, a másik fele azonban valószínűleg ellene lenne. Mindkét felet teljesen meg lehetne érteni, hiszen egyrészről logikus lépés lenne bevezetni az új szabályt, másrészről viszont szembe menne egy olyan hagyománnyal, amivel generációk ismerkedtek meg és alkalmazzák.

Ráadásul a helyesírási reformok, különösen az átfogó helyesírási reformok nagy eséllyel több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak. Ha az ‘ly’ mellett még eltávolítanánk az ‘y’-t (helyette ott van az ‘i’), az ‘x’-et (kiváltja az ‘iksz’) és a ‘w’-t (ugyanúgy ejtjük, mint a ‘v’-t), akkor az összes jelenlegi könyvet újra kellene nyomtatni az új helyesírási szabályoknak megfelelően és persze kismillió internetes oldalon is át kellene írni a szavakat. Ráadásul az nem jó, hogy egy okos húzással megadjuk a szövegszerkesztő programnak, hogy az ‘ly’-t cserélje ki ‘j’-re, hiszen Sólyom László családnevét azért mégse változtathatjuk csak úgy meg. De tegyük fel, hogy valahogy sikerül ezekre a problémákra megoldást találni és Magyarországon életbe lépnek ezek a reformok. Mi a garancia arra, hogy pl. a határon túli magyarok is elfogadják ezeket a változtatásokat? A helyesírási reformok egyszerűbbé, logikusabbá tennék a magyar helyesírást, sőt, az iskolásoknak is könnyebb lenne megtanulni olvasni, hiszen az ábécé is rövidülne, de a reformok könnyen éket verhetnének egy nemzet tagjai közé. Nehéz lenne elképzelni azt, hogy egy székely írásban “székej”-ként hivatkozik magára csak azért, mert Pesten ez lett a divat.

Az utolsó példa kicsit talán túlzó, de gondolj bele, hogy az angol helyesírás esetében a hatás még drámaiabb lenne. Az angol helyesírás bár sokszor logikátlan, de az angolul tudó emberek mégis nagyobb probléma nélkül megértik egymást attól függetlenül, hogy pl. a brit angol helyesírási szabályai kissé eltérnek az amerikai angolétól. Az angol helyesírás átfogó reformja nem csupán egy országot érintene, hanem minden országot, ahol az angol hivatalos nyelv, sőt, minden angolul tudó embert. Ha pl. Ausztráliában végbemenne egy átfogó reform, ami összességében sokkal egyszerűbbé és logikusabbá tenné az angol helyesírást, mi lenne a garancia arra, hogy ezt a világ angolul tudó emberei átvennék? Valószínűleg inkább csak egy ék kerülne Ausztrália és az Ausztrálián kívül élő angolul beszélők közé, hiszen az újabb generációknak már nehéz lenne olvasni egymás emailjeit. Lehet, hogy a jelenlegi angol helyesírás nehéznek és bonyolultnak tűnik, de lehetővé teszi azt, hogy az a kb. 1 milliárd ember, aki angolul beszél megértse egymást, ami már önmagában elég nagy teljesítmény. Ennek fényében nem árt kétszer is meggondolni, hogy szeretnénk-e átfogó helyesírási reformot.

Nem véletlen, hogy a sikeres helyesírási reformok általában akkor mennek végbe, amikor a megfelelő hatáskörrel rendelkező személyek vezetik be őket. Nagy Alfréd elvégre egy király volt, akinek a szava maga volt a törvény. A kancellária írnokai a királynak dolgoztak az ország adminisztrációs központjában. Amikor ők megreformálták az angol helyesírást, nem kérték ki az emberek véleményét (más kérdés, hogy az emberek többsége akkoriban nem is tudott olvasni). Webster reformjai sokkal kevésbé lettek sikeresek, ami nem véletlen. Bár elismert szakember volt egy olyan időszakban, amikor egy új nemzet csak úgy sóvárgott a nemzeti identitásért, nem volt teljhatalmú uralkodó, így a reformjai sikeressége nagyban függött attól, hogy a korabeli írni-olvasni tudó emberek, nyomdászok, stb. mennyire fogadják el azokat. Webster reformjai ráadásul sokkal jobban megbolygatták volna az amerikai angol helyesírást, mint az ‘ly’ eltávolítása a magyarból, így nem csoda, hogy végül a reformjainak csak egy részét sikerült keresztülvinnie.

09_Még Theodore Roosevelt elnöknek se sikerült megreformálnia a helyesírást

De még akkor se egyszerű egy helyesírási reformot véghezvinni, ha a reformer hatalmi pozícióban van. Theodore Roosevelt elnök 1906-ban meg akarta változtatni 300 amerikai angol szó helyesírását és hivatalosan is elrendelte a szavak új helyesírásának használatát a hivatalos politikai dokumentumokban. A javasolt 300 szó helyesírásából sokat már egyébként is elfogadott a többség akkoriban, de ennek ellenére az elnök nem tudta keresztülvinni a reformot. Sem a kormány nem támogatta, sem a közvélemény, Roosevelt pedig bölcsen visszavonta a rendeletet ahelyett, hogy megmakacsolta volna magát.

Demokrácia és diktatúra

Az igazság az, hogy egy demokráciában nehéz átfogó helyesírási reformot véghezvinni (Roosevelt “csak” 300 szó helyesírását akarta megváltoztatni, ez még csak nem is átfogó reform). Egy helyesírási reformnak valószínűleg legalább annyi ellenzője van, mint támogatója, de a támogatók száma általában sokkal kevesebb, mint azoké, akik szerint az adott helyesírási szabályok jók úgy, ahogy vannak. Valószínűleg a legnagyobb modern helyesírási reform Mustafa Kemal Atatürk nevéhez fűződik, aki Törökország kvázi teljhatalmú elnöke volt 1920-1938 között. Atatürk Törökországot elindította a modernizálódás útján és ennek egy szerves része volt egy átfogó nyelvi és helyesírási reform bevezetése, mivel az írástudók száma elképesztően alacsony volt hatalomra lépésekor. Ráadásul ez a reform a lehető legradikálisabb volt, ugyanis nem pusztán megváltoztatta a török ábécét, hanem szó szerint kicserélte! Atatürk előtt a törökök az arab írást használták, ami egyáltalán nem volt megfelelő a török nyelv számára, ezért az elnök úgy döntött, hogy az ország átáll egy módosított latin ábécére. A hatás elképesztő volt: az írástudók száma rohamosan emelkedni kezdett (ez nyilván egyéb modern reformok hatásának is köszönhető). Bár voltak az átfogó nyelvi reformoknak hátrányai (pl. sok arab és perzsa szót egyszerűen kitöröltek a nyelvből és nem sikerült megfelelően pótolni őket), az előnyök bőven ellensúlyozzák a hátrányokat. Az angol helyesírás átfogó reformjának talán a legnagyobb akadálya a demokrácia, diktatúrákat létrehozni viszont őrültség lenne csak azért, hogy a helyesírás egyszerűbb, logikusabb legyen.

10_Mustafa Kemal Atatürknek sikerült az, ami másoknak nem

Mégis mi alapján írjunk helyesen angolul?

Magyarországon a Magyar helyesírás szabályai határozza meg a helyesírási szabályokat. Viszont az angolszász országok nem adnak ki egy ehhez hasonló átfogó kötetet, amiben az összes lehetséges helyesírási szabályt és a szavak különböző helyesírásait lefektetnék. A helyesírást az angolul beszélő gyerekek az iskolában tanulják meg, csakúgy, mint a magyar gyerekek. Vannak bizonyos szervezetek, amelyek a Magyar helyesírás szabályaihoz hasonló kötetet adnak ki, azt viszony nyilván a törvényhozók döntik el, hogy a gyerekek miből tanuljanak az iskolában. Habár vannak különbségek a különböző angolszász országok helyesírásai között, ez nem okoz különösebb gondot az értésben. Egy amerikai tudja értelmezni a ‘colour’ szót akkor is, ha van benne ‘u’ betű, de egy brit se fogja vakarni a fejét, ha az amerikai barátja azt írja egy emailben, hogy ‘color’.

Nem egyszerű elsajátítani az angol helyesírást, abban viszont kár reménykedni, hogy a közeljövőben egyszerűsödni fog. Érdemes azonban sokat gyakorolni, mivel a 21. században rengeteg olyan helyzet áll elő, amikor emailben vagy az interneten kommunikálunk angol nyelven és akkor bizony nem mindegy, hogy milyen szintű a helyesírásunk. Hogy mégis mi alapján tanulj meg helyesen írni? Az IMPREVO-ban a brit és amerikai angol helyesírást követjük, de tulajdonképpen bármelyik brit vagy amerikai angol tankönyvcsalád javaslatait követheted, ha helyesírásról van szó. Ezeket a tankönyvcsaládokat elismert szakemberek írják, és az IMPREVO is ragaszkodik a minőségi tananyaghoz, így biztosan jó lesz a helyesírásod, ha ezek alapján tanulsz.