Imprevo / Blog / Nim, a jelelő csimpánz
Nim, a jelelő csimpánz
Szerző: Tamas Dukai | Sep 11 2017 | 0 KOMMENT

A nyelvészetről a legtöbb embernek biztos nem az jut eszébe, hogy “izgalmas”. Inkább olyan képek villannak be, mint vastag könyvek, amik hosszan tárgyalják, hogyan épülnek fel a mondatok és egyéb “egzotikus” témák, mint például a ragozás. Viszonylag kevés embert érdekel a nyelvészet és ezzel nincs is semmi baj. Akiket érdekel, azok viszont előbb-utóbb rádöbbennek, hogy mennyivel többről is szól, mint a nyelvtankönyvek. A nyelvészeti kutatások rendkívül szerteágazóak és döntő többségükben ártalmatlanok, de olykor még ezek a kutatások is lehetnek megdöbbentőek, sokkolóak, sőt, embertelenek. Ennek a cikknek az alapja a “Project Nim [A Nim projekt]” című dokumentumfilm lesz, amely Herbet S. Terrace (viselkedés pszichológus, egyetemi tanár) nagyszabású kísérletét mutatja be, amelyben egy csimpánzt próbáltak megtanítani az amerikai jelnyelvre. Elsőre talán nem hangzik baljósan a téma, de ez nem állhatna messzebb a valóságtól.

Miért akarja valaki, hogy egy csimpánz jeleljen?

Mielőtt elkezdem magának a filmnek a kitárgyalását, előbb arra fókuszálok, hogy maga a projekt miért is indult egyáltalán el. Tulajdonképpen az egész magja az “öröklés-környezet vita”, ami többek között a pszichológiában is egy régóta jelenlevő kérdéskör. Röviden arról a kérdésről van szó, hogy az ember tulajdonságait/viselkedését a genetikai tényezők határozzák-e meg (öröklés) vagy inkább a külső tényezők (környezet). Noam Chomsky, a világ egyik legjelentősebb nyelvésze szerint a “nyelv” elsajátítása csakis emberek számára lehetséges, ugyanis más faj nem rendelkezik azokkal a biológiai adottságokkal, amelyek ezt lehetővé tennék. A Nim projekt Chomskyval szembe menve tett kísérletet arra, hogy alátámassza, hogy a megfelelő környezetben egy emberszabású is el tud sajátítani egy nyelvet, nevezetesen az amerikai jelnyelvet. Ebből ered egyébként “Nim” neve is, ugyanis a teljes neve “Nim Chimpsky” vagy “Neam Chimpsky”, ami egyértelműen Noam Chomskyra utal. Nem ez volt az első olyan projekt, amelyben majmoknak jelnyelvet tanítottak, de mindenképpen ez az egyik legjobban dokumentált, így nem csoda, hogy a nyelvészettel foglalkozó irodalomban gyakran felbukkan Nim.


Több mint 200 lecke kezdőtől a felsőfokig!

Brutális kezdet

Érdekes módon magán a filmen érezhető, hogy nem Nim jelelésére fókuszál és a téma tudományos oldalára, hanem a kutatók Nimmel való kapcsolatára illetve etikai kérdésekre, bár az utóbbiról viszonylag ritkán beszélnek nyíltan, így a néző tulajdonképpen csak a képkockákra hagyatkozik, ami szerintem zseniális húzás az alkotóktól. Az egész film azzal kezdődik, hogy Stephanie (Nim első nevelőanyja) felidézi, hogyan szakították el a csimpánzt az anyjától. Nimet természetesen nem közvetlenül a vadonból szerezték be, hanem egy intézetből, ahol egyéb, nem a nyelvelsajátítással foglalkozó kutatásokat végeztek.

Az anyától már korábban is szakítottak el csimpánzt, így Stephanie szerint érezte, hogy mi fog történni.

Mielőtt elszakították tőle gyermekét, a testbeszéde és a hangok világossá tették, hogy tiltakozik. Magához szorította a bébi csimpánzt, aki szintén erősen szorította őt. Az intézet vezetője ebben a feszült pillanatban egyszerűen elkábította az anyát és utasította a résztvevőket, hogy még azelőtt hozzák ki Nimet, mielőtt az anya eldől és akaratlanul agyonnyomja. Érezhető, hogy Stephanie-nak nehéz erről beszélnie, de a dramatizálás és a puszta tény, hogy ezt hajlandó volt bármiféle protestálás nélkül megtenni egyből a padlóra küldi a nézőt, ahonnan elvileg fel kellene állni, mert a film egy jelentős része azért sokkal könnyedebb hangvételű, de én úgy éreztem, a nyitójelenet végleg a padlóra küldött, maximum csak felültem.

Nim is így nézett ki bébiként

Image credit: stefaanroelofs

Nim és Stephanie

Világosan látszik, hogy Stephanie egy szabadelvű nő, akinek mellesleg szép nagy családja és férje van. Elmondása szerint Herb (Herbert S. Terrace, a kutatás vezetője), a volt tanára, egy nap felhívta és megkérdezte, hogy vállalná-e a nevelőanya szerepét. Ő a családja beleegyezése nélkül igent mondott és magához vette Nimet. A filmnek ez a része viszonylag békés és könnyed. A kis Nim egyszerűen imádni való és a legtöbb képkockán azt látjuk, ahogy önfeledten játszik Stephanie gyerekeivel. Bár Stephanie családjában senki nem jelel folyékonyan, mégis képesek Nimnek megtanítani néhány jelet, amit használni kezd! Ennek a résznek a könnyedségét azonban beárnyékolja az, ahogy Nim Stephanie férjével, Werrel szemben viselkedik. Világos, hogy a csimpánz teljes mértékben ki akarja sajátítani a nevelőanyját, így Werben ellenfelet lát, akit minden lehetséges eszközzel megpróbál “megtörni”, legyen az harapás vagy éppen a könyveinek szétdobálása (Wer költő, aki nagy becsben tartja a könyveit, így nem véletlen, hogy Nim így tör borsot az orra alá).

Herb néha ellátogat Stephanie-hoz, de elmondása szerint ő mindig is kívülálló akart lenni a kísérletben, aki nem akart Nimhez érzelmileg közel kerülni. Úgy látja, hogy a kísérlet nem halad előre, ugyanis Nim hiába jelel, nincs senki Stephanie családjában, aki naplót vezetne vagy egyéb módon dokumentálná a csimpánz fejlődését (Stephanie családjára talán a “hippi” jelző illene a legjobban, látható, hogy élvezik az életet, a szabadságot, ami már abból is világos, hogy Nimnek még a füves cigiből is adnak 1-1 slukkot). A kísérlet vezetője azonban úgy dönt, hogy ez így nem mehet tovább.

Nim és Laura-Ann

Herböt a diákjai is segítik a kutatásban, többek között a csinos Laura-Ann. Herb többször elküldi Stephanie-hoz, hogy a kísérletet tudományos mederbe terelje, ami láthatóan nem tetszik Stephanie-nak, hiszen gyakorlatilag minden az ő családja előtt, a magánszférájában zajlik. Laura-Ann meglehetősen ambíciózus és a film alapján erős jellem, aki elhatározza, hogy a kezébe veszi az irányítást. Azonban Laura-Ann látogatásai ellenére se érzi Herb úgy, hogy a kísérlet jó irányba halad, így nemes egyszerűséggel úgy dönt, hogy elszakítja Nimet Stephanie-tól. Herb az egyetem birtokára vitte Nimet, ahol Laura-Ann mellett egy sereg más hallgatója élt hosszabb-rövidebb ideig egy fedél alatt a csimpánzzal. Úgy tűnik Nimet közel se viseli meg Stephanie elvesztése annyira, mint amikor elszakították az anyjától, de ettől függetlenül nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy már két ilyen traumát is át kellett élnie és a filmből mindössze 20 perc telt el!

Mindenesetre Nim láthatóan hamar megszokja az új környezetet és sok új barátra is szert tesz, akik éjjel-nappal vele foglalkoznak. Laura-Ann elképesztően lelkes és rengeteg új jelet tanít Nimnek, akinek a fejlődését szinte már a nap 24 órájában dokumentálják. Herb és Laura-Ann a birtokon töltött idő alatt egy rövid viszonyt folytatnak, amiről sokat nem tudunk meg, de eléggé úgy tűnik, hogy a viszony vége azt is jelenti, hogy Laura-Ann elhagyja a birtokot és Nimet. Apropó, az már korrábban kiderült, hogy Herbnek korábban Stephanie-val is viszonya volt! Úgy látszik régen tényleg izgalmasabb volt minden, még a nyelvészeti kutatások is. Bár Laura-Ann szerint Nimet megviselte, hogy elhagyta a birtokot, úgy tűnik a harmadik szakítás inkább a másodikhoz hasonlít és nem okoz különösebb felfordulást Nim életében.

Felnőtt csimpánz

Image credit: PublicDomain

Nim felnő

Laura-Ann helyett Bill, Joyce és Renee lesznek azok, akik a történetet tovább mesélik. Bill és Joyce egy bájos fiatal diákpár, akik rengeteget foglalkoznak Nimmel és a kísérlet szempontjából nyilván az is nagyon előnyös, hogy Renee képzett jeltolmács. A filmnek a közepén vagyunk és talán itt van a legtöbb “akció”, persze csupán egy dokumentumfilm mércéjével nézve.

Megtudjuk, hogy a kísérletet egyre nagyobb érdeklődés övezi nem csak az egyetemen, de országszerte is.

Herb Nimmel fotózkodik, tévések jönnek a birtokra stb.

Ami talán a leghangsúlyosabb azonban az az, hogy Nim felnő és egyre erősebb lesz. Egy csimpánz számára egy ember nem ellenfél és egyre nehezebb Nimet kordában tartani a kutatás résztvevőinek. Sőt, Nim természetes szexualitása is feléled, amit nyilvánvalóan ki szeretne élni, de erre nincsen lehetősége. Korábban Bill és Joyce elmesélték, hogy Nim nagyon szerette simogatni és magához ölelni a macskákat, azonban, teljesen érthető és természetes módon, idővel Nim kárt is tehetett volna a macskákban az ébredező vágyai miatt. Ez számomra egy elég groteszk része a filmnek. Hiába veszik Nimet körül emberek és hiába látjuk, hogy élvezi az életet, egyértelmű, hogy Nimnek nem ez a természetes közege és valahogy nem tudok egyszer se elmosolyodni a film közben a sok anekdota ellenére.

A kutatók úgy érzik, hogy Nim egyre jobban halad a jeleléssel is, de mindezt aláássa az, hogy egyre erősebb és agresszívabb lesz és egyre nehezebb a kutatást folytatni. A birtokon eltöltött viszonylagos jó éveknek az vet véget, hogy Nim arcon harapja Renee-t. Nem csak Rennee ijed meg ettől (el is hagyja a birtokot emiatt), de Herb is és eldönti, hogy a kutatásnak véget vet, hiszen rengeteg anyagot gyűjtöttek az évek alatt Nim jeleléséről, így lesz mit kielemezni, felesleges kockáztatni és megvárni, amíg Nim még nagyobb kárt tesz valakiben. Az adatok kielemzése azonban nem várt eredményt hoz.

Ha már nyelvészeti kutatás…

…akkor beszéljünk kicsit a nyelvészetről is! Az világosan látszik, hogy a dokumentumfilm inkább egy különleges történetet szeretne elmesélni, mint nyelvészettel foglalkozni. Ez már csak abból is egyértelmű, hogy a nyelvész Noam Chomskyt, akiről Nim a nevét kapta még csak meg se említik! De térjünk vissza a cselekményhez egy pillanatra: Herb tehát elkezdi elemezni az adatokat. Eddig a pontig a nézőnek jogosan lehet az az érzése, hogy a kísérlet egy átütő siker, hiszen időről-időre a szereplők emlékeztetnek minket, hogy Nim egyre több jelet ismer és rengeteg felvételen látjuk, ahogy Nim emberekkel jelel.

Azonban az adatok gondos kielemzése után a kutatás vezetője arra a következtetésre jutott, hogy ugyan Nim kommunikál, de nem használ nyelvet. Hiába tanult meg Nim jelelni, az esetek döntő többségében nem spontán kezdett kommunikálni, hanem leutánozta a körülötte levőket. A felvételek láttán (Nimet gyakorlatilag végig filmezték a kísérlet alatt) világossá vált, hogy Nim általában nem saját magára hagyatkozott ahhoz, hogy kommunikáljon, hanem az emberek testbeszédéhez igazította a jelelését, magyarán kitalálta, hogy milyen jelet várnak el tőle.

Ami a leginkább szembetűnő különbség Nim kommunikációja és egy nyelv között az az, hogy Nim jelelése nem volt strukturált vagyis rendszerezett. Ahogy a gyerekek cseperednek, a nyelvtani ismereteik egyre rendszerezettebbek lesznek. Például egy angol gyerek beszédében idővel az alany mindig az ige elé kerül és nem véletlenszerűen sorsolja ki, hogy éppen hova kerül a mondat alanya és igéje. Ezzel szemben Nimnél nem lehetett ilyen struktúrákat felfedezni a két vagy több jelből álló mondataiban. Nim jelelését egyértelműen a véletlenszerűség jellemezte a nyelv rendszerezettségével ellentétben. Amikor Nim hosszabb mondatokat jelelt, akkor az látszott, hogy 1-2 jelet ismételgetett folyamatosan, tehát az ő jelelése összetettségében is nagyon messze volt attól, amit “nyelvnek” nevezünk. Ráadásul Nim az idő előrehaladtával egyre többet imitált, ami pontosan ellenkezőleg történik az emberi nyelvelsajátítás során.

De félre értés ne essék, Nim valóban jelelt és a jeleken keresztül kommunikált! A kommunikációja természetesen hasonlított a nyelvre abból a szempontból, hogy a jelek segítségével üzenetet adott át más élőlényeknek, de ez még önmagában nem jelenti azt, hogy valaki nyelvet használ. A Nim projekt azt támasztotta alá, hogy az “öröklés-környezet” vitában az öröklés a kulcs, ha nyelvelsajátításról van szó, ugyanis a biológiai feltételek nélkül ez nem lehetséges, legyenek bármennyire is optimálisak a külső tényezők (vagyis a környezet). Az eredmények Chomsky érvelését támasztják alá, aki szerint az embert biológiai adottságai teszik képessé a nyelvelsajátításra, tehát a nyelvtudás “belülről fakad” és nem csupán egy tanulható viselkedés. De térjünk is vissza a filmhez a nyelvészeti kitérő urán!

Amit szóban el lehet mondani azt jelekkel is

Image credit: Wikipedia

Nim és Bob

Mivel Nim túl veszélyes lett és van elegendő adat az elemzéshez, Herb úgy dönt, hogy Nimet visszaszállítja abba az oklahomai intézetbe, ahonnan elhozta. Bill és Joyce elkísérik Nimet a “negyedik” szakításra. Ez a szakítás drámaiságban megközelíti az elsőt, amikor Nimet kvázi bébiként elszakították az édesanyjától. A kutatók addig Nimmel maradnak, ameddig össze nem barátkozik az intézet egy fiatalabb csimpánzával. Gyakorlatilag ez az első eset, hogy Nim más csimpánzokkal találkozik, így érthető, hogy először fél. Szerencsére sikerül hamar összebarátkoznia a fiatalabb fajtárssal, aztán eljön a búcsú ideje.

Ez a búcsú leginkább Nimet viseli meg természetesen, akit gyakorlatilag újból traumatizálnak. Bill és Joyce mellett még Herb is úgy gondolja, hogy igazságtalanságot tesznek Nimmel! A legerősebb szavakat azonban Joyce használja: szerinte, ők mint kutatók, kötelezettséget vállaltak arra, hogy gondot viselnek Nimre, ám elbuktak. A búcsú tulajdonképpen annyiból áll, hogy Bill bekíséri Nimet egy ketrecbe, aztán az emberek, vagyis az addigi barátai, családja egyszerűen elsétál.

Ekkor megjelenik a színen Bob, aki az intézetben dolgozik és, ha a film itt véget érne, talán még hajlandó lennék azt mondani, hogy a történet félig-meddig boldogan fejeződik be. Bob engem egyértelműen Stephanie-ra (Nim első nevelőanyjára) emlékeztet, hiszen ő is egy kedves, szabadelvű, kedélyes ember, egy igazi “hippi”. Ez már abból is látszik, hogy ő is hagyja Nimet a füves cigiből slukkolni, pont úgy, mint Stephanie. Bob tudja, hogyan kell a csimpánzokkal bánni, hiszen elvégre ez a munkája. Rengeteget foglalkozik és jelel Nimmel és világosan látszik, hogy Bob valósággal odavan Nimért és ez visszafelé is igaz.

A film először azzal töri meg ezt a harmóniát, hogy beszámol Herb látogatásáról. Egy évvel azután, hogy Herb az intézetbe vitte Nimet, megjelenik és vele tölt egy délutánt. Nim gyakorlatilag kiugrik a bőréből, amikor meglátja Herböt. Azonban Herb inkább afféle tesztet folytat Nimmel. Sokat jelel vele és arra kíváncsi, hogy Nim mennyit felejtett. Herb kissé meglepetten meséli, hogy Nim szinte semmit nem felejtett, aztán persze, pont úgy, ahogy egy évvel ezelőtt, kisétál Nim életéből, aki az intézetben dolgozók elmondása szerint mély depresszióba esik. És ez még mindig nem a legrosszabb, ami Nimmel történik.

Fogságban

Image credit: NilsFieseler

Állítkísérletek

Az “oklahomai harmóniát” azzal töri meg végleg a film, ahogy beszámol az intézet felszámolásáról. Anyagi okok miatt nem tudják fenntartani az intézményt, és a csimpánzokkal gyakorlatilag a legszörnyűbb dolog történik: egy központba szállítják őket, ahol vakcinákat tesztelnek rajtuk. Ez az a pontja a filmnek, amikor a szomorúság mellett haragot is érzek. Apró ketrecekbe zárják a csimpánzokat és akaratuk ellenére elkábítják őket, hogy aztán lekössék őket és elkezdjék a gyógyszerek tesztelését. A film nagyon nyersen mutatja be ezt a részt, nem rág semmit a néző szájába, ami miatt különösen erősek ezek a jelenetek. Igazából azt se tudjuk, hogy Nim melyik csimpánz a sok közül, de ettől még a hatás nem marad el, hiszen már a film legelejétől kötődünk hozzá érzelmileg.

Nim megmentése?

Bob küzd azért, hogy Nimet megmentse, de valószínűleg nem járna sikerrel, ha nem jelenne meg a színen Henry, egy nagy igazságérzettel rendelkező ügyvéd. Elhatározza, hogy megmenti Nimet (ne feledjük, hogy a projektnek nagy médiavisszhangja volt, szóval Nim nem volt ismeretlen a publikum számára), és mindezt úgy éri el, hogy a média figyelmét az ügyre irányítja. A tárgyalásig a dolog el se jut, mivel a központ úgy érzi, túl rizikós lenne Nimet ott tartani a médiafelhajtás mellett, így a csimpánz végre szabad lesz.

Egy Cleveland Armory nevű állatvédő veszi gondjaiba Nimet. Clevelandnak van egy szép nagy "rancsa", ahol megkínzott, elhanyagolt, traumatizált patásokat gyűjt egybe, hogy emberségesen élhessenek. Elsőre úgy hangzik, Nimnek jó helye lesz, de sajnos ez nem állja meg a helyét. Nim egyedül van, ugyanis a rancson csak patások élnek. Bob kampányolt Clevelandnél, hogy mentsen meg még csimpánzokat, hiszen a csimpánzok szociális teremtmények és Nim egyedül kvázi depressziós. Nimnek egy szép tágas ketrece van egyébként, látszik, hogy gondját viselik, de a képek alapján az is egyértelmű, hogy valóban magányos és szomorú.

Nem tudjuk meg miért, de Bob és Cleveland kapcsolata feszült. Olyannyira, hogy Cleveland nem engedi meg, hogy meglátogassa Nimet. Ez egy nagyon sajnálatos fejlemény, hiszen Bob volt Nim egyetlen barátja az elmúlt időben, aki kitartott mellette és valóban gondját viselte. Stephanie viszont meglátogathatja Nimet és meg is teszi. Még kicsi volt Nim, amikor Stephanie utoljára találkozott vele, a helyzet azonban teljesen megváltozott és Nim most egy erőteljes, kifejlett csimpánz. A szemtanúk elmondása szerint Nimet feldúlta Stephanie látványa és láthatóan agresszív lett, de Stephanie ennek ellenére bemegy Nim ketrecébe. Nagyon rossz döntésnek bizonyul, ugyanis Nim megtámadja és ide-oda vonszolja a ketrecben a bokájánál fogva. Szerencsére sikerül Stephanie-t kiszabadítani azelőtt, mielőtt Nimet lelőtték volna.

Végre Stephanie kimondja azt, amit a néző már az első pillanattól hallani akar: nem lett volna szabad elindítani a projektet és Nimet belekényszeríteni ebbe a kutatásba. Nim egy csimpánz, aki megérdemelte volna, hogy csimpánzként élhessen. Stephanie tehát felelősséget vállal mindazért, amin Nim keresztülment. Ez persze nem teszi nem megtörténtté a traumákat, de mégis jó látni, hogy valakinek van elég bátorsága kiállni a kamerák elé és bevallani, hogy szörnyű hibát követett el.

Kezdetben csak patások vették körbe Nimet a rancson

Image credit: Unsplash

Keserédes vég

A film végén kiderül, hogy a rancson Nim viszonylag hamar kapott egy társat, aki sajnos később betegeskedni kezdett. Chris Burn lesz a "rancs" új vezetője, aki megengedi Bobnak, hogy meglátogassa Nimet. Bob nagyon meg van elégedve Chris munkájával, aki láthatóan jó gondját viseli Nimnek. Több csimpánz is van a "rancson", szóval Nim már nincs egyedül és sok képet látunk, ahogy Bobbal játszanak, pont úgy, mint régebben Oklahomában, ráadásul Bob rendszeres látogató lesz a "rancson" Chrisnek köszönhetően. A központot pedig , ahol állatkísérletek folytak, bezárják, de ennek ellenére azért ez a vég még jóindulattal is csak keserédes. Nim legalább élete második felét méltósággal élhette le a "rancson", 26 évesen halt meg természetes körülmények között.

A film egy szomorú történetet mesél el egy megkínzott lélekről. Nimnek akaratán kívül kellett mindezen keresztülmennie a tudomány nevében. Úgy tűnhet a cikkből, hogy Herb egy szívtelen-lélektelen figura, és ez vagy igaz vagy nem, egy film alapján azért nem vonnék le messzemnő következtetéseket, de tény, hogy ízig-vérig tudós. Nimet a tudománynak rendelte alá és a döntéseit mindig az vezérelte, hogy a kutatás szempontjából előnyösek-e vagy sem. A csimpánzokkal végzett hosszútávú kísérletek nagyon drágák és időigényesek, így a Nim projekt tudományos szempontból valóban egyedülálló anyagot szolgáltat és valószínűleg nagy jelentőséggel bír nem csak a nyelvészet területén, hanem egyéb tudományos területeken is. A kérdés csupán ez: megérte emiatt Nimnek olyan sokat szenvednie?

A cikket a “Project Nim” című dokumentumfilm alapján írtam, de a nyelvészettel kapcsolatos részeknél Jean Aitchison “The Articulate Mammal” című könyvét is felhasználtam.

Próbáld ki az IMPREVO-t még ma ingyen
Próbáld ki az IMPREVO-t még ma ingyen