Az Angol felszólító mód

A felszólító mód számos célra használható. Parancsolhatunk, figyelmeztethetünk, utasítást adhatunk, de kérhetünk is. Valószínűleg már találkoztál az angol felszólító móddal többes szám első (T/1), egyes szám második (E/2), vagy többes szám második személyben (T/2). Bár vannak szerkezetek, amelyek nagyon emlékeztetnek a felszólító módra más számban és személyben is, mi most csak ezzel a hárommal foglalkozunk.

A felszólító mód használata

A felszólító mód „különlegessége”, hogy általában nem tesszük ki az alanyt. Csupán a csupasz infinitívre (bare infinitive) van szükségünk, és készen is van az angol felszólítás!

Mint láthatod az összes magyar felszólító mondat után felkiáltó jelet teszünk, angolban viszont ez nem így van. Általában csak a mérges/szigorú/nyers felszólítások (parancs, utasítás, figyelmeztetés stb.) után teszünk felkiáltójelet, egyéb esetekben PONT kerül a mondat végére. Tagadó felszólítást a „don’t/do not” segítségével tehetünk, ez mindig a mondat legelejére kerül:

Azonban a „do”-t akkor is használhatjuk, ha nem tagadó felszólításról van szó. Ilyenkor nyomatékosítunk, és a mondat elején levő „do” mindig hangsúlyos:

Az első példa (do stay for dinner) az egy udvarias kérés/felszólítás, míg a második példa (do finish your homework) kifejezhet türelmetlenséget (pl. most már aztán tényleg csináld meg a házi feladatot). Talán megfigyelted, hogy eddig minden példa E/2-ben vagy T/2-ben volt. T/1-ben a felszólító mód annyiban más, hogy az ige elé még be kell tennünk azt, hogy „let’s”. A „let’s” a „let us” összevont alakja. Ha felszólításról van szó, akkor az összevont alakot használjuk, a „let us”-t más célra használhatjuk (pl. engedély kérésére), így azzal most nem foglalkozunk.

A tagadás se okoz különösebb nehézséget T/1-ben, hiszen csupán egy „not”-ot teszünk a „let’s” után: