Óhajtás az angolban

Angolul óhajtani az „if only”-val és a „wish”-el lehet. Először nézzük meg az „if only”-t.

Óhajtás „if only”-val a jelenre vonatkozóan

Az „if only + egyszerű jelen/will” reményt fejez ki, amely a jelenre, esetleg a közeli jövőre vonatkozik:

Ilyenkor a magyarral ellentétben nem felkiáltójelet, hanem pontot teszünk az angol mondat végére.

Az „if only + egyszerű múlt” a jelenre vonatkozik:

Ilyenkor a magyarral egyetemben az angol mondat végén is felkiáltójel van. Furcsának tűnhet, hogy múlt időt használunk a jelenre vonatkozóan. Már a feltételes módnál is találkoztunk ezzel a jelenséggel. Itt a múlt idő igazából úgynevezett „valótlan múlt”, amely nem a „valódi” múltra vonatkozik, hanem a jelenre. A példamondatainkban ugyebár óhajtunk, tehát szeretnénk, ha a „jelen” megváltozna kívánságaink szerint. Mivel itt nem a jelent írjuk le a maga valójában, hanem egy elképzelt, óhajtott jelent, amely (még) nem létezik, ezért a múlt időt használjuk, hogy távolságot tartsunk a jelen (valóság) és az óhajtott jelen (valótlan) között.

Egy másik fontos dolog pedig a második példamondattal kapcsolatos (If only I were rich!). Itt azért van az „I” után „were”, mert úgynevezett kötőmódot (subjunctive) használunk (erről is volt szó a feltételes mód nevű bejegyzésben). Ilyenkor az „I/he/she” névmások után általában nem „was”-t, hanem „were”-t használunk, főleg, ha „valótlan” dolgok kifejezésére használjuk (pl. óhajtás, feltételes mód). Ettől függetlenül a „was”-al is elég gyakran lehet találkozni, de ha biztosra akarsz menni, akkor „were”-t használj.

Az „if only + would + csupasz infinitív (bare infinitive)” felcserélhető az „if only + egyszerű múlttal”, tehát ilyenkor is a jelenre (esetleg a közeli jövőre) vonatkoztatunk:

Ebben az esetben is felkiáltójel van az angol mondat végén.

Óhajtás „if only”-val a múltra vonatkozóan

Itt végül is egyszerű dolgunk van. Mivel az „if only + egyszerű múltat” már „kilőttük” a jelenre vonatkozó óhajtásoknál, ezért csupán „csúsztatunk” egyet az igeidőn és múltra vonatkozóan az „if only + befejezett múltat” használjuk:

Óhajtás „wish”-el a jelenre vonatkozóan

A „wish” magyarul azt jelenti, hogy „kívánság”, a „to wish” pedig azt, hogy „kívánni”. Így már logikus, hogy ezt a szót (is) használhatjuk óhajok kifejezésére. Ha már átrágtad magad az „if only”-n, akkor ez a rész már nem tartogat meglepetést. A „wish + egyszerű múlt” jelen idejű óhajt fejez ki, és itt is kötőmód van:

Mivel az „if only” drámaibban hat, ezért ott felkiáltójelet teszünk a mondat végére csakúgy, mint magyarban, de, ha „wish”-t használsz, akkor általában ponttal zárjuk a mondatot. A felkiáltójel vagy pont kérdése azon múlik, hogy mennyire “nyomatékos” az óhajunk.

A „wish + would + csupasz infinitív (bare infinitve)” is a jelenre vonatkozik, ugyanúgy, ahogy az „if only” esetében:

Óhajtás „wish”-el a múltra vonatkozóan

Óhajtás „wish”-el a múltra vonatkozóan

Múltbeli óhajtás

Mi a helyzet akkor, ha azt szeretnénk mondani, hogy a múltban volt egy kívánságunk/óhajunk? Tehát nem most kívánjuk azt, hogy bárcsak gazdagok lettünk volna régebben, hanem régen kívántuk azt, hogy bárcsak gazdagok lettünk volna (de már gazdagok vagyunk, tehát ezt már nem kell kívánni, vagy már egyszerűen nem akarunk gazdagok lenni, tehát már nem áll fenn ez a kívánság). Tulajdonképpen ezt elég egyszerűen meg lehet oldani „wished + befejezett múlt” használatával. Tehát itt már a befejezett múlton nincs mit „csúsztatni”, azért a jelen idejű „wish”-ből lesz múlt idejű „wished”:

Annyit még érdemes hozzáfűzni, hogy ilyenkor nem tudjuk, hogy a beszélő régebben ezt kívánta és még mindig ezt kívánja-e, vagy régebben ezt kívánta, de ma már nem áll fenn ez a kívánság. Ha azt akarod kifejezni, hogy már nem áll fenn ez a kívánság, akkor a mondatod után odateheted, hogy „de már nem akarok ez és az lenni” vagy valami hasonlót.

Ez minden, amit az óhajtásról feltétlenül tudni érdemes.