Az Angol Szórend

Talán hallottad már, hogy a magyarral ellentétben az angol nyelvben kötött szórend van, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy „meg van kötve a kezünk”, amikor angol mondatokat írunk, hiszen minden mondatrésznek (alany, tárgy, stb.) meg van a pontos pozíciója.

Azért az angolban is van egy kis mozgásterünk, de a magyarhoz képest ez minimális. Azt tudjuk, hogy az angol szórend kötött, de mégis mi ennek az oka? A magyar nyelv a szavak mondatban betöltött szerepét ragokkal jelöli (pl. a tárgy ragja: t, de a tárgy esetében vannak úgynevezett ragtalan tárgyak is, de most tekintsünk el ettől). Vegyük azt a mondatot, hogy:

A magyar mondatban tudjuk, hogy Ádám a mondat tárgya, hiszen ezt a tárgyraggal („t”) jelöltük. Ha változtatunk a magyar szórenden, a mondat lényegében ugyanazt jelenti: Évát Ádám vette észre / Ádám Évát észrevette. Angolul viszont értelmezhetetlen dolgot kapnánk, ha mondjuk megfognánk „Eve”-t és a mondat elejére tennénk, hiszen nincsen rag, ami jelezné nekünk, hogy „Eve” a mondatunk tárgya és nem pedig az alanya. Ragok helyett a szórend teszi egyértelművé számunkra, hogy „Eve” a mondat tárgya és nem az alanya.

A kijelentő szórend (Word order in declarative sentences)

Maradjunk is a példamondatunknál, amely egy kijelentés ugyebár. Alany + ige + tárgy:

Mindig az alany van legelöl, őt az ige követi, a tárgy pedig az ige után jön. Ez az „alany-ige-tárgy” kombináció néhány kivételes esetet leszámítva mindig így szerepel a mondatban, feltéve, hogy van tárgyad a mondatban (előfordulhat, hogy nincs alanyod se, pl. felkiáltó mondatok esetén, de az egy másik bejegyzés témája). Nem túl bonyolult, igaz? A kötött szórend, vagyis inkább az, hogy az angolban keveset ragozunk az alapja annak a tévhitnek, hogy „angolul könnyű megtanulni”. Minden idegen nyelvet nehéz elsajátítani, és ez csak rengeteg gyakorlással sikerülhet, de a kevés ragozás valóban könnyebbé teszi az életet (a 12+1 igeidő pedig nehezebbé, de az egy másik téma). Ez eddig szép és jó, de mi van akkor, amikor hely- és időhatározó is van a mondatunkban? A helyhatározó általában a tárgy után jön:

Említettük a bejegyzés elején, hogy azért angolban is van egy kis szórendi mozgásterünk. Ezt a mozgásteret a különböző határozók biztosítják, amiket sok esetben különböző pozíciókba tehetünk. Pl. az időhatározó általában a mondat végén van, de ha akár a mondat elejére is teheted, a szórend többi része viszont nem változik. Ilyenkor tehetsz vesszőt az időhatározó elé, de nem kötelező:

A helyhatározót is gyakran látni mondatok elején, a vessző ilyenkor is opcionális:

Ebben a példában a magyar mondat jelentése ezzel a szórenddel egy kissé más (pl. Márpedig Japánban az emberek tényleg esznek halat), mint az angol mondaté (Japánban az emberek halat esznek), csupán a szemléltetés kedvéért használtuk ugyanazt a szórendet a két mondatban.

A kérdő szórend (Word order in questions)

Habár angolban is kérdezhetsz úgy, hogy egy kijelentő mondatot kérdő hangsúllyal mondasz, szigorúan véve minden angol kérdéshez segédigére, kérdőszóra vagy mindkettőre szükséged lesz, amelyek mindig a mondat elején találhatóak (a példa magyarul: „Szeretnél táncolni?”):

Láthatod, hogy az „alany-ige-tárgy” kombináció itt se változik meg. Egy másik bejegyzésben foglalkozunk részletesebben a kérdések témakörével, de itt is szót kell ejtenünk az úgynevezett „wh” kérdésekről (az angol kérdőszavak „wh”-val kezdődnek, kivéve a „how”-t, de abban is ott a „w” és a „h” betű, így már logikus a „wh kérdés” elnevezés). A kérdőszó mindig a mondat legelejére kerül:

Itt is megmarad az „alany-ige-tárgy” szórend, de jogosan kételkedsz, hiszen látszólag nincs alany a mondatban. Azonban a mondatban a kérdőszó „who – ki” az alanyra kérdez rá, így az alany szerepét tölti be. Cseréljük ki a „who”-t arra, hogy „we”! Azt kapjuk, hogy „We like football – Mi szeretjük a focit”. Vannak azonban olyan „wh” kérdések, amelyek a tárgyra kérdeznek rá (a példánk magyarul „Mit látsz?”):

A kérdésre a válasz: „I see a bird – Egy madarat látok”. Láthatod, hogy a kérdésben az alany és az ige egymás mellett maradt, de mivel magára a tárgyra kérdezünk rá, így az természetesen nem állhat az ige után (vedd úgy, hogy a kérdőszó a tárgy, ha így könnyebb megjegyezni). A kérdésre adott válaszban viszont visszaköszön a régi „alany-ige-tárgy” ismerősünk.

A “be” esete

Külön meg kell jegyezzük a “be” (to be = lenni) használatát kérdéseknél. A “be” (am, is, are) közvetlenül az alany elé kerül kérdéseknél. A “be” betöltheti a(z) (fő)ige szerepét, de lehet segédige is:

Az első két példánkban a “be” a főige, a második kettőben csupán segédige, hiszen a “making” illetve a “cooking” a főige. Láthatod, hogy a “be” mindig közvetlenül az alany elé kerül, ezt nem árt megjegyezni.

A tagadó szórend (Word order in negatives)

Ebben nincsen semmi nehézség, majdnem ugyanaz a helyzet, mint a kijelentő szórend esetében, csupán bejön egy tagadószó is, amit a segédige után teszünk/összevonjuk vele, hiszen a tagadáshoz mindig szükségünk van segédigére (a példa magyarul „Nem fogok hamburgert enni”):

Hiába ékelődött be a segédige és a tagadószó az alany és az ige közé, láthatod, hogy az alany, az ige és a tárgy a már „megszokott” sorrendben helyezkednek el.