A folyamatos melléknévi igenév

Az igei áttekintőben már részleteztük a legáltalánosabb dolgokat az ige ezen alakjaival kapcsolatban, így már tudod, hogy ez a két alak kinézetre teljesen megegyezik az angolban. Akkor az egyszerűség kedvéért miért nem vesszük őket egy kalap alá? A kérdés teljesen jogos! Azonban, ha így tennénk, akkor eltorzítanánk a nyelvtant, hiszen a teljes mértékben megegyező alak ellenére teljesen más „nyelvtani szerepeket” töltenek be. Ráadásul úgy gondoljuk, hogy sokkal könnyebb megérteni miről is van szó, ha külön részletezzük a két alakot, ami mindenképpen a te érdeked!

Present participle (folyamatos melléknévi igenév)

Maradjunk inkább a „present participle” megnevezésnél, ugyanis a magyar megfelelő sok esetben félrevezető. Azonban akkor nem, ha a present participle jelzői szerepet tölt. Ilyenkor a magyar folyamatos melléknévi igenév szerepét tölti be, amelyet az igetőhöz kapcsolt –ó/ő képzővel képezzük.

Az egyik legfontosabb dolog a present participle vonatkozásában az, hogy a folyamatos igeidőket mindig ezzel az alakkal képezzük! Lásd a folyamatos jelen, folyamatos múlt, folyamatos jövő, folyamatos befejezett jelen, folyamatos befejezett múlt és folyamatos befejezett jövő bejegyzéseket.

És itt már láthatod is, hogy miért csalóka a present participle-t egyszerűen folyamatos melléknévi igenévnek nevezni. Ha az igeidők képzéséhez használjuk, teljesen máshogy fordítjuk, ahogy a kiemelés is mutatja.

Ha a present participle nem is annyira szerteágazó téma, mint az infinitív, ebben a bejegyzésben csak a legfontosabbakkal foglalkozunk vele kapcsolatban. Az utolsó dolog, mielőtt rátérnénk a „gerund”-ra, a vonatkozói mellékmondatokkal kapcsolatos. A present participle bizonyos esetekben ki tudja váltani a vonatkozó névmás + ige kombinációját:

Gerund (gerundium)

Maradjunk meg itt is a gerund használatánál, a gerundium kifejezéssel nyelvészeti könyvek/cikkek kivételével nem igen fogsz találkozni, de azért mégis említést tettünk róla. Ezen alakot is széleskörűen lehet használni, itt, szokásunkhoz híven csak a legfontosabbakat emeljük ki. Sok esetben a gerund a magyar –ás/és főnévképző használatával fordítható, néha azonban ez nem lehetséges.

Összetett szavakat képezhetünk gerund + főnév vagy főnév + gerund kombinációjával:

Ebből már biztos feltűnt, hogy a gerund tulajdonképpen főnévi szerepet tölt be. Fentebb hoztunk példákat present participle + főnév kombinációkra, joggal merülhet fel a kérdés, hogy mégis mi különbség van közötte és a gerund + főnév kombináció között? Kinézetre természetesen semmi, más téren viszont különböznek. Martin Scorsese „Dühöngő bika” c. filmjéből jött az egyik példánk: Raging Bull. Itt a „bull” a főnév, azonban a „raging” az csupán jellemzi a főnevet és nem ad neki teljesen más jelentést! Bika, amely dühöng. Ezzel szemben a vadászengedély („hunting license”) az egy összetett szó és a „hunting” nem kiegészíti/jellemzi a „license”-t, hanem egy teljesen új fogalom keletkezik ebből a szóösszetételből. A „bika, amely dühöng” párhuzamot szem előtt tartva nem mondhatunk olyat, hogy „engedély, amely vadász”.

Az infinitív nevű bejegyzésben már szó volt róla, hogy bizonyos igék infinitív, mások pedig gerund alakot vonzanak. Vannak olyanok, amelyeknél mindkét alakot használhatod úgy, hogy ugyanazt jelentik, más esetekben jelentésbeli különbség van akkor, ha infinitívet vagy gerund-ot használsz. A rossz hír az, hogy ennek bizony utána kell járnod, semmilyen „külsőség” alapján nem tudod eldönteni, hogy melyik ige melyik alakot vonzza. Pár gyakran használt ige, amely gerund-ot vonz:

Végül pedig jöjjön egy szintén nagyon gyakori eset: gerund mint a mondat alanya. Ilyen esetekben teljes mértékben működik az –ás/és főnévképző használata: